Kontrolldiéta fogyókúra logó

Hogyan fogyjak le? Sikeres fogyókúra gyorsan? Elkezdtem diétázni, le fogok fogyni? Legjobb fogyókúra és diéta történetek sikeres fogyókúrásoktól.

Másoknak már sikerült, legyél Te a következő sikeres diétázó!
Most elolvashatod, mások hogyan váltak sikeres diétázóvá kemény munkával, kitartással a segítségem mellett.

Szervánszky Judit, 38 éves

-14,5 Kg / 4 hét

Boldog vagyok, bár azt mondják nem súlyfüggő. Engem mégis elégedetté tesz, hogy zökkenőmentesen végigcsináltam Balázs diétáját, ezáltal 30 kg zsírtól szabadultam meg.

Az én történetem is teljesen átlagos 3 gyermek után és közben bizony felszaladtak a kilók, összesen 40kg.
Tűrtem és tagadtam egy ideig, pontosan addig, amíg viszont nem láttam magam egy fényképen, amikor 98 kg voltam. Ekkor döntöttem úgy, hogy valahogyan változtatok. Mivel jókor voltam jó helyen, így találkoztam Balázzsal, aki az első fél évben csak edzést tartott nekem. Az étrendemhez nem nyúlt, de így is kezdett csökkenni a súlyom. Kezdte mondogatni, hogy készüljek, mert nemsokára elkezdünk diétázni a férjemmel együtt. Elérkezett a diétám kezdete! Átbeszéltünk gondosan mindent, mit hogyan készítsek és együnk. Egyszerűnek tűnt mivel tudtam, hogy sokat ehetek, így nem kell éheznem. Egyébként mindig az éhezéssel rontottam el a fogyókúráimat. Igaz, hogy lementek a kilók, de szinte duplája jött vissza. Balázs állította, hogy sokat ehetek és mégis lefelé fognak menni a kilók. Őszintén szólva bármennyire akartam hinni neki, mégis szkeptikus voltam a párommal együtt.

Elérkezett az első mérlegelés napja. Mit ne mondjak nagyon rosszul érintett a kezdő súlyom, de kellő löketet adott, hogy megcsináljam a hét hetes diétát. Azt tudtam, hogy nem akarok túlsúlyos lenni. Nekem az okozott nehézséget, hogy hatszor hétszer kellett enni egy nap. Az ételek nagyon finomak és elégségesek voltak és mivel magunknak főztem, így változatos is volt. Az első héten 4 kg-ot fogytam, ez megdöbbentő volt számomra és lendületed adott a folytatáshoz. A nehézséget az okozta, hogy cukrászdában dolgozom, és amikor a finomabbnál finomabb sütemények, pogácsák illatát megéreztem, sokszor elfogott a vágy, hogy  megkóstoljam. Ilyenkor mindig emlékeztettem magam arra, mi a célom és tudtam azt is, hogy nem akarok csalódást okozni, sem magamnak sem az edzőmnek a kontroll méréseken. Szinte végig erőmnél voltam, de amikor Balázs látta az esetleges elkeseredettségemet (az ember olykor nagyon tudja magát sajnálni, főleg ha nem eszik össze-vissza) engedélyezett „csalónapot”, előre megbeszélt ételekkel. Kellően feltöltött testileg és lelkileg is. Közben a kilók pörögtek lefelé. Attól függően, milyen ütemben veszítettem a súlyomból Balázs írta elő milyen és mennyi mozgásra van szükségem.

Az első diétám végére 14,5 kg mínuszt értem el, és a férjem is hasonlóképpen.

Nagyon jó volt, a diétás csoportunk, mivel megoszthattuk egymással a tapasztalatainkat, illetve recepteket cserélhettünk.
A második diétám kilenc hetét Balázs fél év elteltével írta elő.
Hasonlóan viseltem, mint az elsőt csak egy kicsit azért volt könnyebb, mert nem kívántam az édességet. A második diétám végén 15,5 kg-tól szabadultam meg. A diétát kettő hónapja hagytam abba, de azóta is csökkent a súlyom 1-1,5 kg-val.
Szóval nagy köszönet Balázsnak, hogy megismertetett a kontroll diétával és segített végigcsinálni. A férjemnek köszönöm, hogy támogatott, erőt adott. Én úgy érzem könnyebb volt végig csinálni együttesen.

Ajánlom mindenkinek a Kontrolldiétát, aki szenvedés nélkül akarja magát formába hozni.

Tisztelettel: Suhajda Krisztiánné Szervánszky Judit

Tóth Csaba

-41,6 Kg

2017. November 20-án kezdtem el a Kontroll Diétát.

Buszsofőrként dolgozom és eljutottam odáig, hogy nap végén már szúrt a térdem, a derekam, a hátam. 140 kiló voltam már.

Ekkor az egyik ismerősöm ajánlotta a Turú Balázst és a Kontroll Diétát és nagyon jól bevált. Hosszútávon tartható ez a diéta.

Beépült a hétköznapi étrendembe a zöldség a gyümölcs és a gyerekeim is Balázs módszere alapján étkeznek. És most már rendszeresen, heti 4-5 alkalommal sportolok.

Minden héten beszélek Balázzsal és ott kapom tőle az instrukciókat és a segítséget napról napra, hétről hétre.

Zsarnoczai János

-35,5 Kg

Részletek az elmúlt hetek beszélgetéseiből:

„Ez meglepett. Éreztem én, hogy könnyebben mozgok, és jobban érzem magam, de ekkora fogyásra nem számítottam”

„Pfuuu jaja, rendesen kifogytam a pólókat és már a nadrágok is lötyögnek”

„Van egy fehér pólóm, ami akkor volt jó mikor kezdtem, de most már nagyon nagyon nagy!”

„Köszönöm a biztatást és a sok segítséget. Megyünk tovább! Nem adom fel!”

Kökényné Kerepesi Brigitta

-25,1 Kg

Az életmódváltás útján az indított el, hogy trombózis gyanújával bekerültem a korházba. Ekkor döntöttem el, hogy változtatnom kell, mert gyerekeim vannak és gondoskodnom kell róluk.

Nagyon fanatikus lettem a Kontroll Diétában, mert sikeres vagyok benne és építő jelleggel hat a személyiségemre. Imádok edzeni és figyelni a helyes étrendre!

Balázs sokat segít, és mindig türelemre int, mikor kicsit lassul a fogyás. Úgy éreztem magam az elején, mint ha újra diák lennék az iskolapadban, de végső soron most már az motivál, hogy büszke legyek magamra és elérjem a saját céljaim.

sikeres diéta fogyókúra kontrolldiéta attila történet
sikeres diéta fogyókúra kontrolldiéta attila történet

Tormási Attila

-31 Kg

Februárban egy új élet kezdődött számomra. Magas volt a vérnyomásom, és nagy túlsúllyal is küzdöttem.
Nem csoda, hisz volt olyan, hogy háromszor is vacsoráztam.

Bejelentkeztem Balázshoz. Először furcsa volt a diéta, de akár napi 5-6-szor is ehettem.

Az első hónapban több mint 10 kg-ot sikerült leadnom, persze, fokozatosan mozogtam is.

Először heti kétszer, utána már minden nap bicikliztem és gyalogoltam, hétről hétre jobban ment! Majdnem 30 kg-ot fogytam.

Teljesen átálltam arra a rendszerre, amit Balázs diétájában tanultam meg. Már heti egy-két csaló étkezés sem gátol meg abban hogy fogyjak. Az életmódváltásnak köszönhetően a gyógyszereimet is el tudtam hagyni, de minden könnyebb lett az életemben: tudok a családdal focizni, futkározni.

Sikeresebb vagyok a versenyhorgászatban is, jobban tudok teljesíteni.
Nekem megérte!

Dósa Ilona, 57 éves

-24,3 Kg

Az interneten találtam rá ere a lehetőségre, és 6 hete kezdtem el Balázzsal a Kontroll Diétát.
Az első hetem volt a legrosszabb, minden új dolog, mit mivel enni stb.

Viszont bármikor kérdezhetem, és kaptam tájékoztatást Balázstól.
És az a bizonyos heti mérlegelés után megbeszéltük a következő hétre milyen változások lesznek az étrendünkbe. Én nagyon kellemesen csalódtam. Elkezdtem a teljes életmód váltást és folytatom is tovább…

Köszönöm Balázs!

Újvári Gábor, 29 éves

-10,6 Kg / 4 hét

Talán a második hét után jött el a holtpont, mert formában fejlődés még akkor nem nagyon van, inkább a mérleg az, ami motiválja az embert! Meg egy két jó szó Balázstól! 

Utána később hozzászoksz, az egész étkezésed, illetve az edzés miatt az életed megváltozik! Fontossá válik! Viszont jött vele a jó kedv és az, amikor vidám vagy, mert egészségessé kezd válni a szervezeted, és nem szuszogósodsz meg, mikor bekötöd a cipőt!

4. hét után mikor a feleséged azt mondja, hogy egyre jobb pasi a férje, akkor megéri!

Mert ezért kezdtem el, hogy Ő büszke legyen!!!! Ettől nagyobb motiváció pedig szerintem nem kell, mert a legfontosabb ember az életedben biztat és megdicsér… innentől már észre sem vettem, odafigyeltem mikor mit eszek, ez nem azt jelenti, hogy nem pizzázom, hamburgerezem és nem eszem a feleségem palacsintájából…  de miután megvan a diétával elért szint „bűnöztem” azzal a különbséggel, hogy tudtam mikor kell abbahagyni!
Mértékletesség!!! Fegyelem!! Sport!!! = Jobb, boldogabb élet! Köszi Balázs! Jaaa és a pici feleségemnek, mikor lusta voltam, ő volt az, aki megcsinálta néha nekem az előírt egészséges kaját! 

Jaaa és az életem része marad innentől mindvégig! Végül is hobbinak nem is olyan rossz!

Bíró Anikó, 25 éves

-14,9 Kg / 12 hét

A diétám ugyanúgy kezdődött, mint mindenki másnál, találkoztunk Balázzsal, mérlegeltünk és átbeszéltük a dolgokat.

Az első legnehezebb dolog számomra itt kezdődött, mérlegre állni más előtt, szégyelltem nagyon…

Mikor a mérleg megmutatta azt a bizonyos 93,6 kilót kicsit tartottam attól, „Vajon mit fog ehhez szólni Balázs?”, de nagy megkönnyebbülésemre nem ítélkezett, nem fűzött hozzá semmit, hanem szépen leültünk, és átbeszéltük a kezdeteket, csak a segítő szándék látszott rajta. Én tudtam, hogy csak úgy lehet sikeres a diétám, ha valaki figyel rám, különben pár nap után feladnám… Ezért nem csak az motivált, hogy a kilóktól megszabaduljak, hanem az is, hogy Balázsnak megfeleljek. Tudtam, hogy nem fogja „leharapni a fejem”, ha mégse sikerül, de mégis csak a felügyelete elég motiváló volt ahhoz, hogy folytassam.

Az első héten mindig úgy ettem, ahogy azt Balázs előírta. Eddig sose reggeliztem, csak este jól bepótoltam, ami elmaradt… Most viszont 6x ettem egy nap reggeltől estig. Őszintén, nekem ez nagyon sok volt, mármint a mennyiségek és a meglepő, hogy sose voltam éhes, sőt… Az első hét után már éreztem a pozitív változásokat. Eddig nagyon rosszul aludtam éjszaka, sokszor felkeltem csak úgy, de most már nem kelek fel, és kipihentebb vagyok reggel. Nem érzem magam fáradtnak, kimerültnek már délután, energikusabb lettem. A mozgással se voltunk barátok egész idáig. Az elején többet jártam biciklizni, ami nagyon jól is esett. Ha mondjuk valami olyat szerettem volna enni, amiben nem voltam elég biztos, vagy bármi mást Balázsra mindig ráírhattam, és szépen el is magyarázott mindent, bármit kérdeztem tőle mindig segítőkész volt, és sose nézett le.

Mikor másodszor mentem mérlegelni és lement az a kevéske kiló is, megdicsért és tovább motivált, ami nekem nagyon sokat számított. A dicséret és az ösztönzés. Balázs segítségével nemcsak a leadott kilóimat növeltem, de az önbizalmamat is. Második héten már változtattunk egy kicsit. Ekkor jöttek a nehézségek. Elmúlt az újdonság varázsa és már sokszor szerettem volna „bűnözni”, de mindig elfordultam és nemet mondtam. Sokszor nehezítette a dolgomat, hogy mellettem sokszor tartott a család pizza estet, a munkahelyemen is sokszor olyan kaják voltak, hogy hajjajj… Munkahelyemre is mindig megfőztem előtte nap és picike kis éthordókban vittem. A biciklizés továbbra is a szabadnapjaim része maradt. Mentem mérlegelni a második hét után és majdnem 3 kiló ment le. Nemcsak én voltam büszke, de Balázs is. Nagyon örült és megdicsért, és jobban tovább motivált.

A 3. héten megint változtattunk. Ekkor volt, hogy elvettünk 1 étkezést. Ekkor ütköztem az első problémába… Egy délutáni étkezést vettünk el és én olyan, de olyan éhes voltam délután, szó szerint az órát lestem mindig, mikor ehetek… Ezt bírtam 2 napig, és írtam Balázsnak, hogy nagyon, de nagyon éhes vagyok ilyenkor és ez nekem nagyon nehéz. Megbeszéltük, hogy nyugodtan visszarakhatom ezt az 1 étkezést, ne éhezzek. Megbeszéltük, hogy akkor gond nélkül mehet tovább, ahogy eddig. A 3. hét után is több mint 2 kiló ment le. Most is átbeszéltük a dolgokat, az étkezésemet és megint változtattunk. Megbeszéltünk, hogy a biciklizésnél kicsit aktívabb mozgást is be kellene iktatni, ezért elkezdtem kocogni is, de ez sokszor nem ment addig vagy annyiszor, mint ahányszor kellett volna, beismerem… Plusz a 4. héten már nem volt gyümölcs. Őszintén nekem ez is nagyon nehéz volt, mert nagyon sok gyümölcsöt ettem a diéta előtt, és most nem ehettem egyet se. Itt is megtanultam még jobban „nem”-et mondani, és tovább kitartani.

A 4. hét végén már másfél kiló ment le, és nagyon hiányzott az a 2. hét utáni majdnem 3 kiló, kicsit csalódott voltam. De Balázs még mindig mellettem volt és tovább biztatott, sokat jelentett, hogy ott volt és motivált. És tovább mentem. Ezen a héten már sikerült az a bizonyos eggyel kevesebb étkezés is, nem voltam éhes. Kibírtam és ezt nagy sikerként éltem meg. Ezek után már nem voltak változtatások az étkezésemmel kapcsolatban, viszont a mozgásból ugye többet kellett. Balázs nem győzte hangsúlyozni, hogy a mozgásnak ennyi idő után már nagyobb szerepe van, ezért intenzívebbre kell venni a dolgot. Ajánlott nekem egy videót, amit közösen kerestünk. Otthoni tornának ez tökéletes volt, csak 20 percet vett igénybe, és az egész testem átmozgatta.

A 12. héten már 79.1 kiló voltam és nagyon boldog voltam. Rengeteg olyan ruhámat fel tudtam venni és kényelmesen hordani, amit eddig bezipzározni se tudtam

Nagyon nagy öröm volt ez nekem. Könnyebben mozogtam, és már-már ember néz vissza rám a tükörből. Ezért nem tudok elégszer Balázsnak köszönetet mondani. A probléma ezután kezdődött, ezután a hét után és azt követőn csak 2-2 dkg-t fogytam, ami nagyon kevés. Nagyon elkeseredtem, pedig ugyanúgy tartottam a diétát és mozogtam. Balázs ekkor felvilágosított, hogy nem biztos az én hibámból van ez így és nem lehet a végletekig fogyni, ezért a tanácsára most jelenleg szünetet tartok. Nehezen akartam abbahagyni, mert féltem, hogy a nehezen leadott kilóim visszajönnek. Ennek ellenére megbízom Balázsban, most akkor szüneteltetem a dolgot és 1 hónap múlva újult erővel nekivágunk megint a diétának.

Várom már nagyon. 

Szalai Erzsébet, 46 éves

-13,3 Kg / 10 hét

Nagyon boldog vagyok, hogy megismertem ezt az életmódváltást.

Már nagyon sok fogyókúrán vagyok túl, sok-sok jojó effektussal. Már reményt vesztve voltam 130 kg fölötti súllyal, amikor megtaláltam a Kontroll Diétát. Nagy erőt kaptam fogyáshoz Balázstól. A tájékoztatón kaptam étrendet.

Elsőre furcsa volt, hogy ahhoz, hogy fogyjak, ennem kell hatszor egy nap. Eddig önsanyargatás volt, amit én fogyókúrának hívtam. Beiktattam a biciklizést. Egyre többet tekertem, egyre messzebb jutva kevesebb idő alatt. A legjobbak a hétfők voltak, amikor mentem kontrollra izgatottan… és a súlyom egyre kevesebb lett. Minden kontroll után újabb jó tanácsokat kaptam. Ami még több sikert hozott.

130.5-ről indultam és most 10 hét után 117.2kg vagyok. Ez szuper!!!

Azóta nem dagad a lábam, könnyebb lépcsőzni és lelkileg boldog vagyok. 52-es ruha méretről 48-asra váltottam. Nincs megállás a két számjegyű súlyig.

Hálás szívvel köszönöm az új életem. Mindenkinek ajánlom, aki már mindent kipróbált sikertelenül. Ezzel csak jó lehet!

Kontroll Diéta! Fantasztikus!

Kitti

-18,1 Kg

Sokan felteszik a kérdést, hogy mi motivált engem arra, hogy elkezdjem a fogyókúrát.
Alapjáraton egész életemben túlsúllyal küzdöttem, majd 17 éves koromban autoimmun beteg lettem. Akkor hirtelen 1 év alatt 38 kg-ot fogytam.

Sokan dicsértek, hogy jól nézek ki, de a betegség miatt elfelejtettem önmagam lenni. Hiába voltam soványabb, nem éreztem jól magam a bőrömben. Többször megműtöttek és a mai napig szteroidos kezelés alatt állok, ami testsúlygyarapodással jár. 2 év alatt 40 kg jött fel rám a szteroidok miatt. Mikor a psoriasis is kezdett elhatalmasodni a bőrömön, megelégeltem és azt mondtam, hogy ezúttal a személyiségemet megtartva, betegség nélkül szeretnék küzdeni azért, hogy jobban nézzek ki és jól érezzem magam.

Ekkor találtam rá Turú Balázsra és a KontrollDiétára.

Tetszett, hogy természetes fogyásról van szó, nem tabletták és ilyen-olyan csodaszerek által hirdeti a fogyókúrát!

Ezért úgy döntöttem, belevágok. A diéta elsősorban az étkezésünkön múlik. Nem mindegy, mennyiszer és mit eszük. Meglepetésemre eleinte 3 óránként kell enni. Az első és legfontosabb szabály az, ha eszel, fogysz, ha nem eszel, nem fogsz fogyni! És igaz!

Azóta apró lépésekben, de megtapasztalom azt, hogy kemény munkával, de jókedvűen is lehet fogyni! Messze még a cél, de az életben mindenért küzdeni kell! Az étrend mellett természetesen fontos szerepe van a mozgásnak is, de egyáltalán nem lehetetlen betartani!

Kb. 3 hónapja kezdtem el a diétát, és azóta a szteroidokat teljesen elhagyva élek. A diétát igyekszem a legjobb tudásom és lehetőségem szerint betartani, mozgással együtt. Mindezt jókedvűen és betegségmentesen.

Ha hisz az ember a módszerben és abban, hogy képes rá, el fogja érni a célját!

Mihalik Csilla, 31 éves

-15,4 Kg / 13 hét

Mindig is súlyproblémákkal küzdöttem, mióta az eszemet tudom! Sokféle diétát kipróbáltam már, de az volt a baj, hogy éheztem mindegyikkel, és amit nehezen leadtam, az gyorsan visszajött!

Augusztus környéken megláttam egy hirdetést a Facebook-on, Kontroll Diéta címmel! Utána néztem, mert kíváncsi voltam, mit is takar ez az egész. A lényege az volt, hogy éhezésmentesen fogyhatok, egy edző rendszeres felügyelete mellett. Nem mondom, hogy elsőre jelentkeztem  de úgy voltam vele, próba szerencse! Felkerestem tehát Balázst, aki messengeren keresztül tájékoztatott mindenről, hogy mikor s hol lesz az első közös találkozó! Nagyon kíváncsi voltam, hogy s, mint is lesz, mert hát mindenáron le akartam fogyni, hogy menni fog- e ez nekem!?

Végül eljött a nap, s megkaptunk minden információt, instrukciót, választ, amire vártunk én és a többi érdeklődő! Szeptember 11-el startoltunk társaimmal, az első kecskeméti csoporttal!  Nem mondom, hogy egyszerű volt, sőt az első hét nehéz, de ahogy teltek múltak a napok, kezdtem jobban érezni magam, tudatossá kezdett válni ez az életforma!
Ha valamiben nem voltam teljesen biztos, hogy jól csinálom, csak ráírtam Balázsra, és ő rögtön a segítségemre volt. Elkezdtem edző terembe járni, beiktattam a sportot szép lassan az életembe. Jelenleg heti háromszor két órát edzem!

Mindig izgatottan vártam a hétfői mérlegeléseket, vajon fogytam- e? De nem volt olyan hét, hogy ne lett volna változás, pedig néha egy-egy alkalommal engedtem a kísértésnek!

Volt olyan is, hogy meglepődve tapasztaltam, hogy többet is fogytam, mint azt vártam volna. Mostanra, 13 hét elteltével hétfőnként, még mindig járok mérlegelésekre, hiszen még nem értem el a kitűzött célt, s szükségem van egy kis támogatásra!  De már nagyon közel járok hozzá, hála a Kontroll Diétának. Eddig -16 kg, 20 kg a cél, ami természetesen menni fog!

Egy 2 éves kislány anyukájaként, most már mondhatom, hogy büszke kezdek lenni magamra, amit elértem, a sok dicséretre, amit nap, mint nap kapok, nem mellesleg jövőre férjhez megyek, ahol tökéletesen szeretnék kinézni a nagy napon, és Balázs diétájának köszönhetően a kiszemelt, hőn áhított ruha is tökéletesen áll!

B.D., 27 éves

-10,5 Kg / 8 hét

Nagyon sok fogyókúrát kipróbáltam már.

Nem ettem napokig, hogy összeszűküljön a gyomrom, keveset ettem, nem ettem szénhidrátot stb. 2-3 hét után mindig megtörtem, mivel mindent meg tudtam volna enni, ami étel. Teljesen bepánikolt a szervezetem, és amit leküzdöttem 3 hét alatt, pár nap alatt visszajött.
Próbáltam tablettákat, sikertelenül!
Eldöntöttem, ilyen az alakom, nem tudok fogyni… láttam az interneten Turú Balázs féle kontroll diétát… Olvastam: ha már mindent próbáltál! Na, itt magamra ismertem!

Már annyi mindent próbáltam, adok egy esélyt magamnak! Megbeszéltük mit lehet enni, mit nem lehet enni, mikor kell enni, mit kell enni! Kicsit féltem ettől mivel rengeteget ettem, gondoltam magamba nem tudom, hogy fogom tartani!

Balázs olyan étrendet állított össze, hogy egész nap ettem…. nem voltam éhes!

Hétről hétre mentek le a kilók, és nem voltam éhes! Ha nem magamon tapasztalom, nem hiszem el, igenis lehet fogyni, és nem alkati kérdés! Őszinte leszek, a mozgást elsumákoltam, nem tartottam be, ami elő volt írva, de a diétát nagyon szigorúan! Olyannyira, hogy a csalónapon se csaltam, mert ugye az is van! Percre pontosan ettem, azokat az ételeket, amik elő voltak írva!
A diéta megtanított úgymond egy önkontrollra, és eltelt ha jól számolom 8 hét, és nem híztam vissza!

Karácsony közeledtével biztos kicsit elengedem magam, de januárban újra folytatom, az álom súlyhoz kell még fogynom!

G.M., 48 éves

-15 Kg / 8 hét

Balázs diétája engem nem csak lefogyasztott, hanem megtanított rendszeresen enni és sportolni. Ennek köszönhetően 15 kg-al lettem könnyebb.

Mikor találkozom ismerősökkel mindenki megkérdezi – Mit csináltál, hogy így lefogytál? Nem ettél?… és ez az egyik nagy titok! Rendszeresen enni sokszor keveset!
Egy hónap alatt teljesen kicserélődtek az étkezési szokásaim. Megtanultam a mértékletességet, és nem akarom egy étkezés alkalmával tele tenni a pocakom, jó magyar szokás szerint.

Egy hónap elteltével láthatóan változni fogsz kívülről és belülről egyaránt! A sportnak köszönhetően kevésbé fáj a térdem, a derekam, az erőnlétem megsokszorozódott. Szinte sosem érzek fáradságot. Egyszóval teljesen új ember lettem! Friss, fitt és sovány!
Úszom a boldogságban a rengeteg dicsérettől, amiket kapok!

Már előre is nagyon drukkolok azoknak, akik most fogják elhatározni magukban, hogy kipróbálják, és végig is csinálják ezt a Diétát!
Sok sikert és kitartást mindenkinek!

Close Menu
×

Cart

Hoppá!

Most kipróbálhatod a diéta egy napját vagy csatlakozhatsz a zárt Facebook csoportomhoz.

Próbálj ki ingyen egy napot a Kontroll Diétából!