Elért diétás eredmény: -14,9 Kg ?
A diétám ugyanúgy kezdődött, mint mindenki másnál, találkoztunk Balázzsal, mérlegeltünk és átbeszéltük a dolgokat.
Az első legnehezebb dolog számomra itt kezdődött, mérlegre állni más előtt, szégyelltem nagyon…
Mikor a mérleg megmutatta azt a bizonyos 93,6 kilót kicsit tartottam attól, „Vajon mit fog ehhez szólni Balázs?”, de nagy megkönnyebbülésemre nem ítélkezett, nem fűzött hozzá semmit, hanem szépen leültünk, és átbeszéltük a kezdeteket, csak a segítő szándék látszott rajta. Én tudtam, hogy csak úgy lehet sikeres a diétám, ha valaki figyel rám, különben pár nap után feladnám… Ezért nem csak az motivált, hogy a kilóktól megszabaduljak, hanem az is, hogy Balázsnak megfeleljek. Tudtam, hogy nem fogja „leharapni a fejem”, ha mégse sikerül, de mégis csak a felügyelete elég motiváló volt ahhoz, hogy folytassam.
Az első héten mindig úgy ettem, ahogy azt Balázs előírta. Eddig sose reggeliztem, csak este jól bepótoltam, ami elmaradt… Most viszont 6x ettem egy nap reggeltől estig. Őszintén, nekem ez nagyon sok volt, mármint a mennyiségek és a meglepő, hogy sose voltam éhes, sőt… Az első hét után már éreztem a pozitív változásokat. Eddig nagyon rosszul aludtam éjszaka, sokszor felkeltem csak úgy, de most már nem kelek fel, és kipihentebb vagyok reggel. Nem érzem magam fáradtnak, kimerültnek már délután, energikusabb lettem. A mozgással se voltunk barátok egész idáig. Az elején többet jártam biciklizni, ami nagyon jól is esett. Ha mondjuk valami olyat szerettem volna enni, amiben nem voltam elég biztos, vagy bármi mást Balázsra mindig ráírhattam, és szépen el is magyarázott mindent, bármit kérdeztem tőle mindig segítőkész volt, és sose nézett le.
Mikor másodszor mentem mérlegelni és lement az a kevéske kiló is, megdicsért és tovább motivált, ami nekem nagyon sokat számított. A dicséret és az ösztönzés. Balázs segítségével nemcsak a leadott kilóimat növeltem, de az önbizalmamat is. Második héten már változtattunk egy kicsit. Ekkor jöttek a nehézségek. Elmúlt az újdonság varázsa és már sokszor szerettem volna „bűnözni”, de mindig elfordultam és nemet mondtam. Sokszor nehezítette a dolgomat, hogy mellettem sokszor tartott a család pizza estet, a munkahelyemen is sokszor olyan kaják voltak, hogy hajjajj… Munkahelyemre is mindig megfőztem előtte nap és picike kis éthordókban vittem. A biciklizés továbbra is a szabadnapjaim része maradt. Mentem mérlegelni a második hét után és majdnem 3 kiló ment le. Nemcsak én voltam büszke, de Balázs is. Nagyon örült és megdicsért, és jobban tovább motivált.
A 3. héten megint változtattunk. Ekkor volt, hogy elvettünk 1 étkezést. Ekkor ütköztem az első problémába… Egy délutáni étkezést vettünk el és én olyan, de olyan éhes voltam délután, szó szerint az órát lestem mindig, mikor ehetek… Ezt bírtam 2 napig, és írtam Balázsnak, hogy nagyon, de nagyon éhes vagyok ilyenkor és ez nekem nagyon nehéz. Megbeszéltük, hogy nyugodtan visszarakhatom ezt az 1 étkezést, ne éhezzek. Megbeszéltük, hogy akkor gond nélkül mehet tovább, ahogy eddig. A 3. hét után is több mint 2 kiló ment le. Most is átbeszéltük a dolgokat, az étkezésemet és megint változtattunk. Megbeszéltünk, hogy a biciklizésnél kicsit aktívabb mozgást is be kellene iktatni, ezért elkezdtem kocogni is, de ez sokszor nem ment addig vagy annyiszor, mint ahányszor kellett volna, beismerem… Plusz a 4. héten már nem volt gyümölcs. Őszintén nekem ez is nagyon nehéz volt, mert nagyon sok gyümölcsöt ettem a diéta előtt, és most nem ehettem egyet se. Itt is megtanultam még jobban „nem”-et mondani, és tovább kitartani.
A 4. hét végén már másfél kiló ment le, és nagyon hiányzott az a 2. hét utáni majdnem 3 kiló, kicsit csalódott voltam. De Balázs még mindig mellettem volt és tovább biztatott, sokat jelentett, hogy ott volt és motivált. És tovább mentem. Ezen a héten már sikerült az a bizonyos eggyel kevesebb étkezés is, nem voltam éhes. Kibírtam és ezt nagy sikerként éltem meg. Ezek után már nem voltak változtatások az étkezésemmel kapcsolatban, viszont a mozgásból ugye többet kellett. Balázs nem győzte hangsúlyozni, hogy a mozgásnak ennyi idő után már nagyobb szerepe van, ezért intenzívebbre kell venni a dolgot. Ajánlott nekem egy videót, amit közösen kerestünk. Otthoni tornának ez tökéletes volt, csak 20 percet vett igénybe, és az egész testem átmozgatta.
A 12. héten már 79.1 kiló voltam és nagyon boldog voltam. Rengeteg olyan ruhámat fel tudtam venni és kényelmesen hordani, amit eddig bezipzározni se tudtam…
Nagyon nagy öröm volt ez nekem. Könnyebben mozogtam, és már-már ember néz vissza rám a tükörből. Ezért nem tudok elégszer Balázsnak köszönetet mondani. A probléma ezután kezdődött, ezután a hét után és azt követőn csak 2-2 dkg-t fogytam, ami nagyon kevés. Nagyon elkeseredtem, pedig ugyanúgy tartottam a diétát és mozogtam. Balázs ekkor felvilágosított, hogy nem biztos az én hibámból van ez így és nem lehet a végletekig fogyni, ezért a tanácsára most jelenleg szünetet tartok. Nehezen akartam abbahagyni, mert féltem, hogy a nehezen leadott kilóim visszajönnek. Ennek ellenére megbízom Balázsban, most akkor szüneteltetem a dolgot és 1 hónap múlva újult erővel nekivágunk megint a diétának.
Várom már nagyon.